Page 85 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 85

7. Relatív teljesítmény
Noha azt láttuk, hogy a teljesítményeket és azok vál- tozását befolyásolja az otthoni háttér és az iskola kü- lönböző, a pedagógiai minőségre közvetetten utaló adatai, ugyanakkor a Pygmalion-hatás éppen azt jelenti, hogy a pedagógus értékelése is hatással van a tanuló motiváltságára, ezáltal teljesítményének ala- kulására, valamint a jövőre vonatkozó elképzeléseire is. Amennyiben a családi háttér és az iskola adott, akkor a változás mögött a pedagógusnak kell állnia, aki a tanulóval szembeni elvárásait többek között az osztályzatokon át közvetíti.
7.1. Félév végi osztályzatok
A kompetenciamérés háttérkérdőíve a tanulók öt- féle – magatartás, szorgalom, matematika, magyar nyelv, irodalom – félév végi érdemjegyét vizsgál- ja. Elsőként megnézzük ezeknek a jegyeknek az alakulását és az egymással való összefüggését, majd részletesebben elemezzük a matematika- és
a magyarnyelv-osztályzatok jellegzetességeit és a változásukat.
Mind az érdemjegyek megoszlásából, mind az átla- gaikból jól látszik, hogy a gimnáziumok tanulói mesz- sze jobban teljesítenek, mint a szakközépiskolába vagy szakiskolába járó társaik. Míg magatartásból a gimnazisták szinte csak négyeseket és ötösöket kap- nak, a szakmunkásképzőben tanulóknál nem ritka a kettes-hármas sem (lásd 7. ábra). A szorgalomjegyek átlaga szinte fokozatosan csökken a hat-, nyolcosz- tályos gimnáziumoktól a szakiskolák felé haladva. A három vizsgált tantárgy esetében hasonló mintáza- tokat láthatunk: a hat-, illetve nyolcosztályos gimná- ziumokban a legmagasabb az átlag, tőlük némiképp lemaradva következnek a négy évfolyamos gimná- ziumok, majd jóval alacsonyabb átlagokkal a szak- középiskolák és a szakiskolák (az eredményük nem különbözik jelentősen egymástól) zárják a sort.
7. ábra. 10. osztályos félév végi osztályzatok átlagai iskolatípusonként
A diákok minden iskolatípusban egy árnyalatnyival gyengébben teljesítenek magyar nyelvből, mint irodalom- ból. A matematika a legkritikusabb tárgy, ebből a szakközepesek és a szakiskolások legtöbbje kettest kapott, de a hat-, nyolcosztályos gimnazistáknál sem az ötös a legjellemzőbb osztályzat (lásd 12. táblázat és 8. ábra).
A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán • 85


































































































   83   84   85   86   87