Page 79 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 79

gében valamelyest csökkent a diákok ambíciója a középiskolában (10. osztályban). Egy százaléknál kevesebben vannak ugyan, akik nem akarják (vagy tudják) befejezni az elkezdett középiskolát, ám ará- nyuk csaknem megkétszereződött 8.-os koruk óta. Valamivel többen terveznek érettségit szerezni5 és kevesebben felsőfokú alapképzést. A felsőfokú mes- terképzést elérni szándékozók aránya a legstabilabb.
Egyéni szinten végigkövetve a változást, 2011-ről 2013-ra azt látjuk, hogy a 2011-ben nyolcadikosok
közel 60 százaléka tervezte 10.-ben is ugyanazon végzettség megszerzését. Többen voltak, akik lej- jebb adtak a korábbi elképzeléseikből (22%), mint akik felfelé módosították terveiket (19%). A legna- gyobb állandóság az érettségit megcélzókat jelle- mezte (71%). Az átlagosnál stabilabb elképzelé- sekkel rendelkeznek a szakmunkás végzettségre aspirálók is (63%). A felsőfokú alapképzésre és a doktori végzettségre pályázóknak viszont kevesebb mint fele tartott csak ki nyolcadikos tervei mellett (lásd 7. táblázat).
7. táblázat. A továbbtanulási szándék változása a panelmintában 2011-ről 2013-ra (azok körében, akik mindkét évben válaszoltak a kérdésre)
2013-ban: 2011-ben:
Sokkal alacsonyabb
Eggyel alacsonyabb
Ugyanaz
Eggyel magasabb
Sokkal magasabb
N
8 általános
–
–
3,8%
33,2%
63,0%
184
szakmunkásképző
–
1,6%
62,9%
32,0%
3,5%
3 753
érettségi
0,8%
7,3%
70,6%
14,7%
6,7%
16 587
felsőfokú alapképzés
0,8%
26,9%
45,5%
22,5%
4,3%
12 233
felsőfokú mesterképzés
7,8%
19,9%
60,4%
11,9%
–
13 102
doktori
17,0%
33,6%
49,4%
–
–
5 166
Összes
4,2%
17,5%
59,0%
15,7%
3,7%
51 025
A nyolcadik évfolyamról a tizedikre – várakozásainknak megfelelően – leginkább a négy évfolyamos gimnáziumba járók változtattak, általában a tanulók 60 százaléka tartott ki a korábbi elképzelései mellett (lásd 4. ábra). Páros T-próbával tesztelve egyértelműen ott következett be szignifikáns váltás, ahol az évfolyamváltás egyben iskolaváltást is jelentett, míg a hat, nyolc évfolyamos gimnáziumoknál a változás nem szignifikáns.
4. ábra. Változás a továbbtanulási ambícióban a nyolcadik és a tizedik évfolyam között iskolatípusonként, 2013 (8 általános, szakiskolai végzettség, érettségi, felsőfokú alapképzés, felsőfokú mesterképzés, doktori)
5 A tanulmányban összevontuk az OKM kérdőívében külön szereplő „érettségizni” és az „érettségi után szakképzettséget szerezni” kategóriákat, mivel ezt nem minden évben kérdezték ugyanígy (a kérdőív egyébként nem különíti el a szakközépiskolai és a gimnáziumi érettségit).
A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán • 79


































































































   77   78   79   80   81