Page 69 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán

A szülők szerepe
Az attitűdöknek és aspirációknak az iskolai tanulásban és eredményességben játszott szerepéről összegyűjtött szakiroda- lom metaelemzése megállapítja, hogy az okokat magyarázó elemzések a szülőt is fontos faktornak tekintik. Az ez irányú kutatások a szülő szerepét a szülői involváltságban, az elvárásokban, a nevelési stílusban és az esetleges visszaélésekben látja. A gyengébb tanulmányi eredmények és az iskolai részvétel mögötti hatásokat feltáró kutatások ugyanakkor azt mu- tatják, hogy túl egyszerű az elképzelés, mely szerint általában a hátrányos családi helyzet áll az alacsonyabb aspirációs szint mögött. Noha tény és való, hogy a gyermek környezetében élő felnőttek erősen befolyásolják az aspirációit, de ez nem jelenti azt, hogy a szegényebb régiókban általában alacsonyabb az aspirációs szint. Nagyon fontos szerepet ját- szanak a tanárok a tanuló önértékelése, önhatékonysága kialakításában, aktivitásuk önbeteljesítő próféciaként működik. Az oktatás folyamatát többen az egyénekre kívülről ráerőltetett kritériumok (etnikum, nem, társadalmi réteg stb.) alapján tett beazonosítási, kiválasztási, továbbhaladási, tisztázási és hozzárendelési folyamatként fogják fel (Hanson, 1994). Így a tanuló családi háttere az erre reflektáló tanári elvárásokon át csak közvetetten befolyásolja a tanuló teljesítményét. Az elvárások és aspirációk jelentik azokat az orientációs pontokat, amelyek az oktatási rendszerben a jövőbeli képességekre vonatkozó speciális hitekből állnak össze, és tendenciájában határozzák meg az egyén jövőbeli státusát – ezáltal válnak ezek a hitek önbeteljesítő próféciává (Morgan, 2006).
Jacobson, 1968). Nem véletlenül idézték meg G. B. Shaw Eliza Doolittle-jét, illusztrálva, hogy az egyes emberek társadalomban elfoglalt helye aszerint ala- kul, ahogyan bánnak velük. A szakirodalom a taná- ri elvárások háromféle típusát különböztetik meg az oktatási környezetben: Pygmalion-hatást, önmagát igazoló és fenntartó elvárás hatást, dicsfényhatást.
2.1.1. A Pygmalion-hatás, avagy az önbe- teljesítő prófécia
Az oktatásban Rosenthalék kísérlete után Pygma- lion-hatásnak is nevezik azt a jelenséget, amelyben a pedagógus elvárásai önbeteljesítő próféciaként működnek (noha az önbeteljesítő prófécia hatásait a szociológiai szakirodalomban Merton azonosítot- ta először – Merton, 1948.). Híres tanulmányuk, a Pygmalion az osztályteremben nyomán számos al- kalommal megismételték a kísérletet, amely során iskolai környezetben bizonyították az önbeteljesítő prófécia létezését: véletlenszerűen kiválasztott tanu- lókról hitették el a pedagógusokkal, hogy nagyobb intellektuális teljesítményre képesek. A tanév végére azok a tanulók, akikről ezt feltételezték, jobban fejlőd- tek (átlagosan 12 IQ ponttal teljesítettek jobban), mint a kontrollcsoport tagjai.
A fentiek alapján azok a tanulók, akiket a pedagó- gus kedvezően ítél meg, sokkal jobban fejlődnek a tanév során, mint azok, akiknek a képességeit a ta- nár kedvezőtlenül ítélte meg. Ez különösen abban az esetben drámai hatású, ahol a pedagógus értékelése
és a tanuló kognitív képessége között diszkrepancia van. Ez azt jelenti, hogy azok a tanulók, akiket az év elején kitöltött kognitív teszt alapján a rosszabb ké- pességűek közé soroltak, de a pedagógus – aki nem ismerte a teszt eredményét – jó képességűnek ítélte meg őket, az év végi teszt alapján jobb képességűek- nek bizonyultak, mint azon társaik, akik az év elején ugyan jobban teljesítettek, de a tanár kedvezőtlenül ítélte meg őket. A Pygmalion-hatás valójában nem direkt módon működik, hiszen a tanár szándékától független: a nem verbális viselkedésén át közvetíti az elvárásait a tanuló felé (Rosenthal, 1997). Tehát a ta- nár elvárása a diák felé pozitív önbeteljesítő jóslatként működik (Rosenthal, 1987 és 1991), ugyanakkor a ta- nulók preventív praktikái akár negatív irányú önbetel- jesítő próféciaként is működhetnek, amit Gólem-ha- tásnak is neveznek (Glenn–O’Brien, 2002).
2.1.2. Az önmagát igazoló és fenntartó el- várások hatása (Sustaining Expectations Effect)
Az önmagukat fenntartó, visszaigazoló elvárások ha- tásait először Cooper és Good írták le (Cooper–Good, 1983). Általában gyakoribb jelenség az oktatásban, de nehezebb felismerni, mint a Pygmalion-hatást, mert az a lényege, hogy nem változtatja meg a tanuló teljesítményét: a pedagógus a kezdeti elvárásoknak megfelelően alakítja ki a nevelési környezetet, mintegy megakadályozva ezzel, hogy a tanuló változni tudjon.
Míg a Pygmalion-hatás esetében a pedagógus – a felületes benyomásai alapján – azonnal beskatulyázza
A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán • 69