Page 58 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 58

A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
évismétlés, hiányzás változókkal lenne érdemes még összevetni, majd kontrollálni a szociális helyzettel, illetve a KIR-STAT-ban található hátrányos helyzetű tanulók arányával is. Végül regresszióelemzéssel le- hetne magyarázni azt, hogy a továbbhaladási indiká- torok milyen intézményi összetevővel függnek össze leginkább. A modellbe bevontuk volna, hogy abba a középiskolába vették fel a diákot, amelybe elsőként jelentkezett (ezzel vizsgálva a szelekciót), majd a ta- nulók szociális helyzetét, végül az intézményméretet és az intézménytípust. Vizsgálni kívántuk a bukási adatokat is úgy, hogy azok, akik kilencedikben és tizedikben évet ismételtek, milyen eredményt értek el a kompetenciamérésen, valamint hogy eljutnak-e a felsőoktatási felvételiig és ott hogyan teljesítenek.
A következő pontokban olyan javaslatokat fogal- mazunk meg a vizsgált adatbázisokra vonatkozóan, amelyek a most elmaradt elemzések elvégzését tá- mogatják. Az Oktatási Hivatal egy kutatás-fejlesztési pályázatot tett közzé, amelynek keretében lehetővé válik a köznevelési adatbázisok mélyebb vizsgálata és a továbbfejlesztési javaslatok részletesebb megfo- galmazása, ami komoly előrelépés lehet a köznevelé- si adatvagyon kutatási célú hasznosítása felé.
8.1. Az adatbázisok többsége nem össze- kapcsolható, nincs egységes telephelyi- feladatellátási kód vagy tanulói azonosító az adatbázisokban
Sajnálatos módon ezeket az elemzéseket több ok mi- att sem tudtuk elvégezni. Először is azért, mert a külön- böző adatbázisok nagyon eltérő mennyiségű adatot tartalmaznak: a legtöbb intézmény a KIFIR adatbázi- sában szerepel (6512), a KIR-STAT+KOMPETENCIA adatbázisában 1642 van, míg a Felviben 1545 talál- ható. Ezt azonban tudtuk volna kezelni azzal, hogy az
elemzésbe csak azokat az intézményeket vonjuk be, amelyek mindhárom adatbázisban szerepelnek. Az igazi gondot az jelentette, hogy nem volt egyértelmű a telephelyek azonosíthatósága. Mindegyik adatbá- zis tartalmazza ugyan az intézmény OM-kódját, egy OM-kódhoz azonban több telephely is tartozhat. Az elemzőszoftverek azonban csak akkor képesek ösz- szekapcsolni az adatbázisokat, ha egy kódhoz csak egy telephely tartozik. Akkor tudnánk összekapcsol- ni az adatokat, ha az OM-kód mellett mindegyikben lenne egy telephelyi vagy képzés szerinti azonosító, amely minden esetben azonos. Mivel elképzelhető, hogy egy telephelyen többféle képzéstípust is oktat- nak, ezért hasznosabb lehet az OM-kód mellett egy képzéstípus szerinti egységes azonosító.
Amennyiben az adatok tanügy-igazgatási célú felhasználása mellett azok további elemzése is cél, akkor ésszerű lenne, ha mindegyik adatbázis az OM-kódon kívül tartalmazna egy egyértelmű, a képzéstípusra vonatkozó részletes azonosítót, va- lamint egy telephelyi azonosítót is. Tehát ha egy intézményben van a 4-6-8 évfolyamos gimnázium mellett szakközépiskola is, akkor az OM-kódon kívül egy másik változóban szerepeljen az egyes képzés- típusok kódja, valamint ha külön telephelyen van- nak, akkor azoknak is legyen külön ID-jük. Ugyanak- kor a feladattípusokkal nem a teljesség leírása lenne a cél, hanem egy értelmes, elemzést segítő tipizálás és csoportosítás. Fontos, hogy a telephelyre vonat- kozó azonosító egyedi legyen, különben összeke- veredhetnek az egyes feladatellátási helyek. Ezek pedig minden egyes oktatást érintő adatbázisban legyenek egységesek és pontosak, hogy az elemzés során ne követhessünk el hibát azzal, hogy az azo- nosítási problémák miatt rosszul kapcsoljuk össze az adatbázisokat.
22. táblázat. Az intézmények továbbhaladási eredményességére vonatkozó adatokat tartalmazó adatbázisok jellegzetességei
Adatbázisok
Tanügy-igazgatási vagy statisztikai célú
Teljes körű vagy nem teljes körű
Tanulói vagy intézményi szintű
Kutatási célra elérhető vagy nem elérhető
KIFIR
T
T
E
?
KIR-STAT
S
T
I
E
Tanulmányi eredmények
?
NT
E
?
OKM
S
NT
E
E
Érettségi
T
T
E
NE
Felvi
T
NT (mert csak a felvételizők adatait tartalmazza)
E
E (de kell rajta dolgozni és átalakítani)
T: teljes körű; NT: nem teljes körű; S: statisztikai; E: egyéni; NE: nem elérhető; I: tanügy-igazgatási
58 • A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán


































































































   56   57   58   59   60