Page 48 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 48

A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
7. ábra. A középfokra felvettek és fel nem vettek életkori megoszlása a 14 évesek és idősebbek körében, 2014
17 16
15
14
17 16
15
14
Az első körben elutasított hétezer gyerek között tehát egyrészt a – fiatalabbak körében nagyobb elvárásokat támasztó – hat és nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezőket találjuk, az idősebbeknél viszont, ahol a közép- fokra történő jelentkezés mellett már nincs meg az általános iskolában maradás opciója, az átlagosnál nagyobb arányban jelennek meg a nagyvárosi iskolából jövő, túlkoros tanulók, akik szakiskolába jelentkeztek. Az adatbá- zis arra is lehetőséget kínál, hogy ne csak a településtípus szerinti, de a megyei megoszlást is vizsgálhassuk. Ha országosan nézzük a bejutottak és be nem jutottak arányát – megyei megoszlásban, akkor azt láthatjuk, hogy a budapesti és a Pest megyei gyerekeket az átlagosnál nagyobb arányban utasították el.
4.2. Az iskolák kínálata, 2014
A középfokú intézmények összesen 154 350 helyet hirdettek meg, egy tanuló átlagosan 2,5 intézménybe adta be a jelentkezését. Az intézmények végül a kapacitásuk 56 százalékát tudták feltölteni.
7. táblázat. Intézményi kínálat, 2014 KIFIR
Az egyes iskolák kapacitása, jelentkezőinek, felvételre javasolt, továbbá felvett tanulóinak néhány adata (0 kapacitású intézmények nélkül) – 1046 intézmény
Statisztika
Kapacitás
Jelentkezések száma
Rangsorolt jelentkezések száma
Felvettek
Minimum
1
0
0
0
Maximum
1 851
2 520
2 337
623
Átlag
148
374
315
83
Összes
154 350
391 618
329 126
86 756
Szórás
156
407
345
72
48 • A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán


































































































   46   47   48   49   50