Page 46 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 46

A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
Leginkább a nagy városokban tanuló általános iskolásokra jellemző, hogy nem az elképzeléseiknek megfe- lelően alakul a jövőjük (lásd 5. ábra). Ez főként abból adódik, hogy ezekben a városokban nagyobb arányban jelentkeznek a tanulók középiskolákba, mint a kisebb városokban és a falvakban. A községi általános iskolás tanulók tehát – azáltal, hogy kisebb arányban jelentkeznek érettségit adó középiskolába – nagyobb eséllyel kerülnek be abba az iskolába és arra a tagozatra, amelyet elsőként megjelöltek. Akárcsak 2000-ben, 2014-ben is a megyeszékhelyeken tanulók esetében a legrosszabb a helyzet.
5. ábra. A felvétel és a jelentkezés helyszínének egyezése lakóhely szerint, 2014
mjv., megyeszékhely
Láthattuk tehát, hogy a középfokra történő sikeres bejutást tekintve a falusi tanulók nincsenek hátrányban, sajátos helyzetük abból adódik, hogy ezt a sikerességet éppen az alacsonyabb szintű pályaválasztási aspi- rációik biztosítják, hiszen eleve a kevésbé frekventált szakokra és tagozatokra jelentkeznek. Kérdés viszont, hogy kik azok, akik első körben nem jutottak be a középfokra. Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy milyen típusú képzésre jelentkeztek, az adatok azt mutatják, hogy az elutasítottak legnagyobb aránya a hat és nyolc évfo- lyamos gimnáziumokra jellemző, ami nem meglepő, hiszen ezek az intézmények szippantják fel első körben a legjobban tanuló diákokat. Ugyanakkor, ha csak az általános iskola nyolc osztálya utáni opciókat nézzük, azt látjuk, hogy az elutasítottak legnagyobb aránya nem a kurrens gimnáziumi és szakközépiskolai tagozatokra és szakokra aspirálók közül kerül ki, hanem azok közül, akik éppen olyan képzési típusra jelentkeztek, ahol a legnagyobb a túlkínálat: nevezetesen szakiskolába.
5. táblázat. Az általános iskola nyolcadik osztálya után jelentkezettek közül elutasítottak az első jelentkezés helye szerint, 2014
Intézménytípus
N
%
Négy évfolyamos gimnázium
944
14
Hat évfolyamos gimnázium
2 062
31
Nyolc évfolyamos gimnázium
2 069
31
Szakközépiskola
585
9
Szakiskola
1 040
16
Összes
6 700
100
46 • A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán


































































































   44   45   46   47   48