Page 47 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 47

Miután a szakiskolába inkább a kisebb városi, illetve községi általános iskolába járók jelentkeztek, valószí- nűsíthetnénk, hogy ismét működik a települési lejtő, és a falusi diákokat nagyobb arányban utasították el, mint városi társaikat. Az adatok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják: a felvettek között nagyobb arányban találunk községekből érkező tanulókat, mint az elutasítottak körében. Az első körben történő elutasítás éppen a nagy városokban élőket sújtja inkább: a budapesti vagy a megyeszékhelyek valamelyikén tanuló gyerekeket.
6. ábra. Az első körben bejutottak és nem bejutottak megoszlása lakóhely szerint, 2014
Az életkori megoszlás mentén szintén élesen szétválik a fiatalok és idősebbek csoportja. Az összes felvett 8-9 százalékát teszik ki a 14 éven aluliak, de a körükben viszonylag nagy az elutasítottak aránya.
6. táblázat. A középfokra felvettek és fel nem vettek életkori megoszlása, 2014 (%)
mjv., megyeszékhely
Sehova nem vették fel
Felvették
10
5,7
0,7
11
23,6
2,6
12
8,2
1,2
13
23,1
3,9
14
5,8
17,3
15
23,5
63,0
16
7,5
9,0
17
1,9
1,9
18 felett
0,7
0,4
N
6 700
86 756
Hogyha viszont a 14 éveseket vagy az ennél idősebbeket nézzük, akkor az első körben elutasítottak körében találhatjuk a vélelmezhetően túlkoros tanulókat (16 évesnél idősebbeket). Míg a felvettek körében tíz százalék körüli a 15 évesnél idősebbek aránya, addig ez a csoport az elutasítottak között túllépi a harminc százalékot.
A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán • 47


































































































   45   46   47   48   49