Page 45 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 45

Az első körben felvett tanulókat is több csoportra oszthatjuk.
Sikeresnek azokat tekinthetjük, akik
1. abba az iskolába és arra a tagozatra jutottak be, amelyet elsőnek jelöltek meg. (Feltételezzük, hogy a jelent- kezés sorrendje valós preferenciát takar, ezért itt csak az első jelentkezéseket vizsgáljuk.)
2. az első helyen megjelölt iskolába, de másik tagozatra kerültek.
3. másik iskolába kerültek, de ugyanolyan tagozatra, mint amilyet elsőnek megjelöltek.
A kevésbé sikeresek azok, akik nem abba az iskolába és nem arra a tagozatra jutottak be, mint amit elsőnek
megjelöltek.
A különböző középfokú képzési irányt tekintve míg 2000-ben a szakiskolákba bejutottak körére volt igaz leg-
inkább, hogy nem az első helyen megjelölt helyre és tagozatra vették fel őket, úgy jelenleg mindegyik középfokú képzési típus esetében 15-16 százalék azon tanulók aránya, akiknek meg kellett alkudniuk.
4. táblázat. A jelentkezések és felvételek szinkronja
Ahová felvételt nyert
Kevésbé sikeres
Sem az iskola, sem a tagozat nem egyezik meg a jelentkezési szándékkal
Sikeres
Az iskola és/vagy tagozat megegyezik a jelentkezési szándékkal
Összes
Gimnázium
5 116
29 513
34 629
%
15
85
100
Szakközépiskola
5 051
26 686
31 737
%
16
84
100
Szakiskola
3 086
17 304
2 039
%
15
85
100
Összes
13 253
73 503
86 756
%
15
85
100
Az életkori megoszlást tekintve azt láthatjuk, hogy akárcsak 2000-ben, most is az idősebbek esetében tér el leginkább a vágyott és a megvalósult tanulási út.
4. ábra. A felvételben sikeresek és kevésbé sikeresek megoszlása életkor szerint, 2014
A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán • 45


































































































   43   44   45   46   47