Page 126 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 126

A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
A tanulmány 29 indikátort ír le, amelyek a következő nyolc alapelven nyugszanak:
1. Az indikátoroknak többféle igazságossági elvre kell épülniük, nem elég csak egynek megfelelniük.
2. Az oktatási egyenlőtlenségeket három szinten kell tárgyalni: 1. az egyének közötti egyenlőtlenségek; 2. a kategóriák
(társadalmi csoportok) közötti egyenlőtlenségek; 3. az adott küszöbérték alattiak aránya.
3. Az (oktatási egyenlőtlenséget okozó) egyéni kategóriák közül a legfontosabbak azok, amelyektől a tanuló nem tud
megszabadulni.
4. Az oktatási erőforrások közül azokra kell koncentrálni, amelyek méltányos eloszlása egyaránt fontos az egyénnek,
illetve az adott ország demokratikus berendezkedésének is.
5. Fontos, hogy ne csak az oktatási eredmények egyenlőtlenségeit mérjék, hanem azokat a társadalmi, gazdasági
egyenlőtlenségeket is, amelyek az oktatási rendszer, illetve a tanulási folyamat ellen hatnak.
6. Lényeges megérteni az iskola belső életével kapcsolatos igazságtalanságokat is, ilyen például az intézmények, va-
lamint azok dolgozóinak a tanulókhoz, illetve a tanulók egymáshoz való viszonyulása.
7. Mivel a méltányos oktatási rendszer hozzájárul az igazságos társadalmi élethez, az indikátoroknak nemcsak az ok-
tatási egyenlőtlenségeket, hanem az egyenlőtlenségek társadalmi, politikai hatásait is mérniük kell.
8. Az indikátoroknak az egyenlőtlenségeket kell mérniük, ugyanakkor ki kell térniük az állampolgároknak az oktatási
rendszer méltányosságáról alkotott véleményére, továbbá az azokat megalapozó szempontokra is.
országok között összehasonlíthatóvá tegyék (Equity of ..., n. é.) a méltányosságot.
Az 1. táblázatban összefoglaltuk a nemzetközi je- lentés 29 fő indikátorának rövid leírását. Az utolsó
oszlopban feltüntettük a dokumentum által használt mutatószámokat, illetve azokat, amelyek jelen tanul- mányunk céljai szempontjából (a magyar oktatási rendszerben intézményi szinten aggregálható indiká- torok leírása) fontosak lehetnek.
1. táblázat. Az európai oktatási rendszerek méltányosság-indikátorcsoportja9
A) Oktatási egyenlőtlenség kontextusa
A1. Az oktatás egyéni következményei
A1.1. Az oktatás gazdasági előnyei
A felsőfokú és alacsony iskolai végzettségűek relatív előnyei a munkanélküliség és a jövedelem szintjén
A1.2. Az oktatás társadalmi előnyei
Az oktatási szolgáltatások hatása a szakmai és egyéni életútra, illetve a gyerekek iskoláztatására
A2. Gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek
A2.1. Jövedelmi és szegénységi egyenlőtlenségek
Vagyonindex (PISA), szegénységi küszöb alatt élők (LIS)
A2.2. Egyenlőtlenségek a gazdasági biztonság szintjén
Munkanélküliségi arány (korcsoportonként is)
A3. Kulturális erőforrások
A3.1. A felnőttek iskolai végzettsége
Iskolai végzettség (nem, korcsoport)
A3.2. A 15 évesek kulturális erőforrásai
Kulturális index
A3.3. A 15 évesek kulturális szokásai
Múzeumlátogatás, opera stb.
A4. Aspirációk és percepciók
A4.1. A 15 évesek szakmai elképzelései
A4.2. A méltányosság szempontjai a diákok szerint
A4.3. A diákok méltányosságról alkotott vélemé- nye általában
Mi az a legmagasabb iskolai végzettség, amit el szeretne érni – fiú/lány, alsó-/felsőfokú iskolai végzettségű, ill. külföldi/nem külföldi szülők gyerekei körében
Megjegyzés: célirányos pilot felvétel keretében vizsgálják
Megjegyzés: célirányos pilot felvétel keretében vizsgálják
»
9 Az indikátorok képzésének forrásait az egyes országok népszámlálási adatai, a munkaerő-piaci és háztartásmonitor-felvételek (LIS – Luxembourg Income Study, http://www.lisdatacenter.org/, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet adatok – ILO, http://www.ilo.org/global/lang--en/index.htm; EUROSTAT; Labour Force Survey – LFS), a PISA- és a TIMSS-vizsgálatok (http://www.oecd.org/pisa/; http://timssandpirls.bc.edu/), az Education at a Glance adatai (EAG), illetve az Európai és Világ Értékrend Vizsgálatok (EVS, WVS) szolgáltatják. A diákok méltányosságról alkotott fogalmát a projektben részvevő országok egy pilot jellegű kutatás keretében külön vizsgálták. Az indikátorok képzésének módját részletesen lásd az Equity of the European Education Systems francia nyelvű mellékletében.
126 • A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán


































































































   124   125   126   127   128