A Költöző Doboz rejtélye
1. nap
90 perc beleértve a szünetet
téma
8

Bemelegítés: A számok dala

Ez fog történni:

A tanulók elénekelik a ’számok dalát’.

Szükséges:

 

Előkészületek:

A dalt fejből megtanulni.

A tér előkészítése:

 

Így néz ki a tér:

Tágas tér

 

 

ÚTMUTATÓ:

  1. Az osztály körbe gyűlik. A foglalkozás vezetője felkéri a diákokat, hogy hunyják le szemüket, nyissák ki fülüket, és hallgassák meg a dalt, amelyet mindjárt ők is elénekelnek. Közösen énekeljétek el a dalt.
  2. A tanulókat megkérjük, hogy nyissák ki a szemüket, és osszák meg, szerintük miről szólt a dal. Megkérdezzük, hallották-e már korábban.
  3. A dal szövegét kiosztjuk a diákoknak, és mindenkit felkérünk, hogy énekeljen együtt a zenével. Énekeljük el még egyszer.
  4. A foglalkozásvezető elmagyarázza, hogy nehezedni fog a dolgunk, mert mozgást is kapcsolunk az énekléshez. Kérdezzük meg a tanulókat, szerintük mely testrészeik mozdulatával tudnák kísérni az egyes számokat? Egyszerre egy tanuló ötletét próbáljuk ki, hogy lássuk, lehetséges-e a testmozgást beépíteni az éneklésbe. Ha túl nehéz, meg lehet esetleg kérdezni őket, hogyan lehetne jobb eredményre jutni – pl: lassabb énekléssel vagy másik testrész mozgatásával. Próbáljunk ki néhány ötletet.
  5. Végül kérdezzük meg a tanulókat:
    • Milyen érzéseik vannak a számok dalával kapcsolatban?
    • Hogy tudjuk megjegyezni és feleleveníteni a dalokat?

 

Reflexió: Mi van a lepel alatt?

Ez fog történni:

A tanulók önállóan dolgoznak. A tanulók megnézik a tárgyakat, majd miután elfedjük, emlékezetből kell felidézniük azokat.

 

Szükséges:

 

Tárgyak a ’költöző doboz’-ból.
Egy lepel/ takaró/lepedő vagy egy nagy darab textília.
A4-es lapok minden tanuló számára, tollak/ceruzák.

Előkészületek:

 

A tér előkészítése:

 

Így néz ki a tér:

Tágas tér

ÚTMUTATÓ:

  1. A ’költöző doboz’ tárgyait kirakjuk a padlóra terített textíliára, a tanulókat pedig megkérjük, hogy gyűljenek köré, hogy jól lássák azokat. Megkérjük őket, hogy használják szemüket, kapcsolják be emlékező-izmaikat, és próbálják megjegyezni a látványt, amíg 20-ig nem érnek a számok dalával. Ahogy elérik a 20-as számot, a foglalkozásvezető a lepel segítségével elrejti a szemük elől a tárgyakat.
  2. Minden egyes tanuló kap egy darab papírt és egy íróeszközt. Megkérjük őket, hogy ki-ki egymaga jegyezze le rajzban vagy írásban, hogy mi minden van a takaró alatt.
  3. Kérjük meg a tanulókat, hogy mondjanak pár olyan dolgot, amire jól emlékeztek.
  4. Emeld fel a leplet, és kérd meg a tanulókat, nevezzenek meg pár tárgyat, amire nem emlékeztek.
  5. Kérdezd meg:
    • Mi segített emlékezni? 

Fő tevékenység: A Költöző Doboz rejtélye. 1. rész

Ez fog történni:

A foglalkozásvezető behoz egy kartonpapírból készült ’költöző dobozt’ (nagy kartondobozt) az iskolába. A tanulók a nyomozó szerepébe helyezkednek. Megpróbálják kitalálni, ki lehet a ’költöző doboz’ gazdája. Megvizsgálják a doboz tartalmát és más részleteket, és azt kutatják, a tulajdonosukról mit vallanak. A tanulók hirdetéseket készítenek, kifüggesztik az iskolában, hogy segítségükkel fény derüljön arra, hogy ki a ’költöző doboz’ gazdája.

 

Szükséges:

Egy lepel/ takaró/lepedő vagy egy nagy darab textília.
Kartonpapírból készült ’költöző doboz’ tele sok (kb. 20) különféle innen-onnan összeszedett izgalmas dologgal, melyek színei/formája/textúrája és kora (újak vagy régiek) körülbelül ugyanolyan arányban szerepelnek. Némelyik tárgy lehet sztereotip, mint pl. egy rózsaszín puha játék. Egyéb ötletek: egy bevásárlás blokkja, egy vonat-/busz-/repülőjegy, egy könyv,  nippek, egy jellemzően helyi tárgy, egy ékszer, egy óra, egy személy fotója a hátlapján üdvözlő sorokkal, egy "tennivalók” lista, egy útikönyv, érdekes kövek, egy labda, egy bilétával ellátott kulcs, egy bögre, egy takaró, egy idegen pénz, egy idegen nyelvű felirat, valami, aminek erős a szaga, vagy mozgatás közben hangot ad.
Csoportonként két nagy (lehetőleg A1-es méretű) nagy papírlap, és színes tollak/ceruzák a tanulók gondolatai lejegyzésére és hirdetéseik megrajzolására.
Ragasztószalag a hirdetések kihelyezéséhez.
Egyszer használatos gumikesztyű.
Egy fotó, amely azt mutatja, hol találtak rá a ’költöző doboz’-ra.

Előkészületek:

Elkészíteni a fotót, amely a ’költöző doboz’ lelőhelyét mutatja.

A tér előkészítése:

 

Így néz ki a tér:

Tágas tér.

ÚTMUTATÓ:

  1. A foglalkozásvezető odaviszi a ’költöző dobozt’ a tanulók körébe, és elmagyarázza nekik, hogy ma reggel valami szokatlan történt vele az iskola felé jövet. Nem említi a ’költöző dobozt’ konkrétan, inkább arra kéri a diákokat, hogy tippeljenek a szokatlan esetre vonatkozóan. A tanulók találgatnak, mire ő felfedi, hogy ezt a ’költöző dobozt’ találta, megnevezi, hogy hol találta (környék, utcanév…), valamint megmutatja fényképen is.
     
  2. A foglalkozásvezető elmondja, hogy a doboz mindenféle személyes tárgyat tartalmaz, ami azt sejteti, hogy egy illető azért töltötte meg ezt a dobozt, hogy átköltözzön vele egy helyről a másikra, de valami miatt az utcán elhagyta. A tanulók odamehetnek a dobozhoz, hogy megnézzék, de anélkül, hogy kinyitnák azt.  Kérdezd meg:
    • Miket sejthetünk meg a doboz tanulmányozása által?
      Nem szerepel név a dobozon, így a foglalkozásvezető megosztja a diákokkal, hogy nem tudja, mi tévő legyen, tanácstalan. Felteszi nekik a kérdést:
      “Szerintetek mit tegyek a dobozzal?”
      A csoport összegyűjti a válaszokat. A diákok javasolhatják például, hogy nyissuk ki (de ne tegyük még, csak ismerjük el, mint egy lehetőséget a megoldásra). További javaslat lehet felemelni a súlyát latolgatva, megrázni, hogy halljuk, milyen hangot ad, ami benne van, illetve megszagolni, alaposan megnézni, hátha megtudunk róla valamit (pl. azt, hogy régi, rongálódott-e, vagy, hogy van-e bármilyen címke rajta). Ismerjünk el minden javaslatot a diákoktól. (az 1-2 gyakorlatok ideje 5 perc)
       
  3. A foglalkozásvezető kijelenti, hogy a ’költöző doboznak’ biztos van gazdája, és a tanulókon a sor, hogy detektívekként kinyomozzák, ki lehet az.  A foglalkozásvezető elmagyarázza, hogy a jó nyomozó sok kérdést tesz fel, és minden érzékszervét (látását, hallását, szaglását, tapintását) beveti a felfedezés érdekében. Van-e elképzelésük arról, hogy ki hagyta az utcán a dobozt, miért vált meg tőle? A tanulók 2-3 percig 3-4 fős csoportokban vitatják meg a kérdést szorosan összezárva. 
     
  4. Minden csoport lehetőséget kap, hogy megossza gondolatait, elméleteit arról, hogy ki lehet a ’költöző doboz’ gazdája, és miért hagyta el azt. A foglalkozásvezető rövid visszajelzést ad a csoportoknak, kiemelve, hogy miben hasonlítottak és különböztek az ötleteik.  
     
  5. A foglalkozásvezető kijelenti, hogy egyelőre nem nyitjuk ki a dobozt, helyette a tanulók nyomozói képességeit bevetve fogunk megpróbálni rájönni, mi lehet a dobozban. Az egész osztály megpróbál válaszolni a következő kérdésekre:
    • Milyen titkokra derülhet fény, ha a lezárt doboz feltárul?
    • Hogyan kutathatjuk ki a tartalmát anélkül, hogy kinyitnánk?
       
  6. A foglalkozásvezető ekkor felveti, hogy ha kinyitnánk a ’költöző dobozt’, lehet, hogy jóval többet tudnánk meg a tulajdonosáról, ami a tanulók nyomozói munkáját is nagyban elősegítené. A következő kérdések hangzanak el:
    • Mit tesz vajon a nyomozó, mielőtt felnyitja a dobozt és kivesz valamit belőle?
    • Milyen szerszámokat és eszközöket használnak a detektívek?  
       
  7. Meghallgatjuk a tanulók gondolatait. A foglalkozásvezető felhívja a diákok figyelmét annak fontosságára, hogy a dobozba zárt dolgokra ne kerüljenek rá az osztály ujjlenyomatai, és ha a diákok még nem mondták, ő jelzi, hogy az egyszerhasználatos gumikesztyű ezt megoldhatja. Mind kesztyűt húznak.
     
  8. Az osztály most álljon fel, és mindenki a lehető legjobb tudása szerint vegyen fel detektív testtartást. A gyerekek közül megkérünk néhányat, hogy nyissa fel a dobozt, és arra, hogy minden darabot egyesével, nagy gonddal emeljen ki belőle. A tanulók minden tételt körbeadnak lassan, óvatosan, miközben arra kérjük őket, hogy közben figyelmesen vizsgálják meg azokat. Ha már mindenki végignézte a darabokat, óvatosan a padlóra helyezik azokat egy ruhaanyagra/textíliára.
     
  9. A foglalkozásvezető ekkor megállapítja, hogy máris többet tudunk a “költöző doboz” tulajdonosáról. Mostantól az osztály összes tagja detektívvé válik, akik megpróbálják kinyomozni, ki lehet a doboz gazdája.
     
  10. A tanulók kiscsoportban dolgoznak, mindegyik csoport egy nagy papírlapot és néhány színes tollat vagy ceruzát kap. A csoportok megnézik a dobozból kiemelt tárgyakat. Megkérjük őket, hogy az összes érzékszervükkel óvatosan vizsgálják meg azokat, de ne felejtsenek el kesztyűt húzni, mielőtt hozzányúlnának. A papírívekre lejegyzik megfigyeléseiket, és az azok közti kapcsolódásokat.  Erre a tanulók 20 percet kapjanak. Gondolataik lejegyzésére kulcsszavakat, gondolattérképet, ábrákat, jeleket alkalmazhatnak. Ajánld fel segítségedet azoknak a tanulóknak, akik ezt nehéznek érzik, és kérdésekkel támogasd őket, vagy azzal, hogy írod, jegyzeteled gondolataikat. Amikor lejár az idő, kérd meg a detektívcsoportokat, hogy válasszanak nevet vagy jelet maguknak, és azzal jelöljék lapjaikat. Minden tárgyat helyezzetek vissza a padlón kiterített textíliára.
     
  11. Hívd össze a tanulókat, hogy nézzék meg a textílián elrendezett tárgyakat.  Kérdezd meg, eddigi nyomozásukban mire jutottak, van-e arról elképzelésük, ki lehet a doboz tulajdonosa? Hallgasd meg gondolataikat.
     
  12. Javasold nekik, hogy készítsenek hirdetést a dobozról, hátha ezzel elérhetik a tulajdonost. Oszd ki a papírlapokat és a rajz- meg íróeszközöket, és kérd meg a tanulókat, hogy alkossák meg posztereiket/hirdetéseiket csoportmunkában. Hagyd, hogy a tanulók döntsék el, mit akarnak ábrázolni, és adj nekik 20 percet, hogy elkészüljenek. A hirdetések elhelyezésének megvitatása a további foglalkozásokra marad.