A programról
A Tanulás Művészete egy 2 éves projekt, amely azt kutatja, mi történik azoknak a diákoknak az agyában, akiknek a művészet és kultúra az iskolai tanulás egy formája. A módszer középpontjában a pedagógusok és művészek közötti együttműködés áll.
A projekt három részre osztható:
-
Egy iskolai fejlesztési projekt, aminek a keretében a diákok olyan, speciálisan erre a célra fejlesztett programban vehetnek részt, ahol a művészet szerepet kap az egyéb iskolai tantárgyakban.
-
Egy kutatási projekt, aminek keretében mérjük és elemezzük az iskolai tevékenységeket és a programba bevont diákokat.
-
Egy művészeti projekt, mert a program keretében fejlesztett speciális tananyag alapját a művészet és a kultúra képezi.
A kétéves oktatási programról
A projektiskolákban egy olyan speciális, erre a célra fejlesztett program valósul meg, ahol a kísérleti diákok egy tanóra keretében, kombinálva találkoznak művészettel és az adott iskolai tantárgy anyagával.
A diákok aktív részesei a tanóráknak, és így fizikailag, szellemileg, szociálisan és intellektuálisan is bevonódnak a közös munkába.
A program pedagógusai és művészei együtt alkotják meg a Tanulás Művészetét, ami a két év alatt az iskolai élet szerves részévé válik a diákok számára.
A végrehajtó funkciókra gyakorolt hatás vizsgálata
Az iskolában megvalósuló Tanulás Művészete projektet egy független kutatási projekt kíséri, amely azt vizsgálja, milyen hatással van a program a résztvevő diákok végrehajtó funkcióira.
Végrehajtó funkciók (VF)
Az agyi végrehajtó funkciók olyan kontroll funkciók, amik szükségesek az önuralomhoz, a koncentrációhoz, a memóriához, azaz csupa olyan dologhoz, ami elengedhetetlen a tanuláshoz.
A projekt fő célkitűzései
A projekt célja új tanulási módok kidolgozása, és annak a kutatása, hogy egy kétéves, művészet-alapú tanulási program pozitív hatással van-e a diákok agyi végrehajtó funkcióira (VF).
Hipotézis
A Tanulás Művészete projektben résztvevő diákok agyi végrehajtó funkciói nagyobb mértékben fognak fejlődni, mint azoké a diákoké, aki normál oktatásban vesznek részt (kontroll csoport). További eredményként várjuk, hogy a kezelt osztályokban pozitívabb pszicho-szociális környezet fog kialakulni.
Az iskola fejlesztése
A projekt keretében a pedagógusoknak és az iskoláknak lehetősége lesz kompetenciáik fejlesztésére, különös tekintettel az interdiszciplináris témákkal való foglalkozásra, a mélyreható tanulásra, és a didaktikára.