2022. január 19.

#Tanulásművészete

A második témánk feladatai az otthon és a család fogalma köré épültek.

Célunk volt, hogy a gyerekek megismerjék egymás családjának sokszínűségét és hogy elgondolkozzanak azon, hogy milyen környezetben élnének szívesen.

A foglalkozások alatt a gyerekek megismerkedhettek egy izgalmas új karakterrel, a kutatóval, aki az egész osztály segítségét kérte a kutatásához. A művész vezette kreatív feladatok folyamán az ő kérésére próbáltunk válaszokat keresni néhány fontos kérdésre:

Vajon hasonlít egymásra a gyerekek otthona?

Vajon mindenki ugyanolyan álomotthont képzelne el?

Vajon hány ajtó van egy házban?

A Szomszédainknak hány szeme van összesen?

Kis csoportokban kollázst készítettünk álmaink nappalijáról és elképzeltük, milyen lesz az családunk a jövőben.

Közös képet készítettünk, ahol mindannyiunk otthona helyet kapott, majd egymás rajzát folytatva megterveztük a házak közötti tereket is.

Végül a kutató újból meglátogatta az osztályt, hogy lejegyezze az összes tervét és ötletét a gyerekeknek.

A két hét alatt megállapítottuk, hogy mindenki otthona más, minden család kicsit máshogyan él és mindannyian más környezetben érezzük igazán jól magunkat.

2022. január 19.

#Tanulásművészete

Első két hétben az “én”-től a “mi”-ig témával foglalkoztunk.

Mit jelent magamnak lenni, mi különböztet meg a többiektől, miben vagyok egyedi és mi az amiben hasonlítunk?

Hol vannak egyes érzelmeink testünkben?

Hogyan tudod leginkább kifejezni az érzelmeidet- rajzolással, írással, szavakkal?

Egyéni mozdulatok hogyan tudnak koreográfiává, majd osztálytánccá alakulni?

A tanulók megtapasztalhatták, hogy egyénileg és közösségben milyen felellőségvállalási lehetőségeik vannak. Amit egyénileg nem tudnak megoldani, azt együttműködéssel és közös megoldás kereséssel könnyedén véghezvisznek.

2022. január 19.

Hogyan kell JÓL tanulni és milyen képességeket kell fejleszteni ahhoz hogy a tanulás mint feladat könnyedén megvalósítható legyen?

Vajon az első-másodikos gyermekek kellő segítséget kapnak abban hogy a tanulás hogyanjáról szerezzenenek kézzel fogható tudást és tapasztalatot?

Az óvoda és iskola közötti váltás nagy lépés a gyermek életében, hogyan segíthető minél inkább ez a folyamat?

Többek között ezekere a kérdésekre is keresi a választ a Tanulás Művészete programunk.

Angliai és Norvég partnerek után most Magyarországon - világviszonylatban egyedülállóan - dolgozunk az első-másodikos korosztályos tanulókkal, pedagógusaival és képzett művészeinkkel a Tanulás Művészetén.

Egy olyan két éves kiterjedt programot valósítunk meg 3 magyarországi iskolában amely kifejezetten azokra az Agyi Végrehajtó Funkciókra épül (Munkamemória, Önkontroll és Gondolkodásbeli rugalmasság) amelyek elengedhetetlenek a tanulás stratégiájának kidolgozásában, és szoros összefüggést mutatnak a kreatív képességekkel. Ezen funkciók létezéséről és fontosságáról már számos kutatás készült, de célzott fejlesztésével ebben a korosztályban a világon elsőként ez a program foglalkozik.

Programunkat folyamatos mérés kíséri, így az akciókutatás keretein belül pontos rálátást fogunk kapni hatásáról.

Kövessetek minket hogy folyamatosan értesülhessetek a legfrissebb történésekről és programunk gyakorlati megvalósításáról.

Megvalósító partneriskoláink:

(Bártfa Utcai Általános Iskola, Pécsi Sebestyén Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és Budapest XXIII. Kerületi Mikszáth Kálmán Általános Iskola)