Page 41 - A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán
P. 41

szóló 1999. évi törvény módosítása az iskolák dönté- si szabadságát ezen a területen jelentős mértékben megváltoztatta azáltal, hogy a felvételi vizsgát csak a tanév rendjében meghatározott körben és módon engedi megszervezni. Az 1999/2000-es tanévre vo- natkozóan a felvételi eljárást szabályozó miniszteri rendelet szerint a 9. évfolyamnál alacsonyabb gimná- ziumi évfolyamra történő felvételnél csak akkor enge- délyezett a felvételi vizsga megszervezése, ha az elő- ző három év átlagában a jelentkezők száma három és félszerese volt a felvehető tanulók létszámának. Az 1999/2000-es tanévtől kezdve a felvételi teszt maga a központilag egységes kompetenciateszt volt.
A kétezres évtized elején életbe lépett sza- bályozás a felvételi információs rendszer működésével kapcsolta össze a középfokú intézményekbe történő bejutást (22/1999. (VI. 9.) OM). A felvételre jelentkező tanulók három jelentkezési lap mellett egy tanulói adatlapot is kitöltenek. A jelentkezési lapo- kon a tanuló megjelöli az általa kiválasztott intézményt, tagozatot, emelt szintű okta- tást, szakirányt – sorrend nélkül, a tanulói adatlapon pedig a feltüntetett tagozatokat (és intézményeket) állítja rangsorba.
Az általános iskolák kiemelt szerepet kapnak a fel- vételi eljárásban. Legfontosabb feladatuk a felvételre jelentkező tanulók részletes és pontos tájékoztatása, a szükséges dokumentumok elkészítése, tartalmi és formai ellenőrzése, hitelesítése. A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI-rendelet 37. § (1) bekezdése alapján az általános iskolai tanulók esetében a felvételi lapok kitöltését az általános iskola szervezi meg. A felvé- teli lapokat (Tanulói adatlap, jelentkezési lapok) – ha a jogszabály másképp nem rendelkezik – a kitöltésé- hez szükséges adatok ellenőrzése és rögzítése után az általános iskola a KIFIR rendszerben állítja elő, és megküldi a felvételt hirdető középfokú iskolába, vala- mint a Felvételi Központba.
A középfokú iskoláknak az a feladatuk, hogy a hozzájuk beérkező jelentkezési lapok – továbbá ha felvételiztetnek, a felvételi vizsgák eredménye – alap-
ján tagozatonként elkészítsék az iskolai adatlapokat (tagozatonkénti rangsorokat) az összes jelentkező tanuló felsorolásával, meghatározva a felvehető ta- nulók keretszámát. A Felvételi Központ az ideiglenes felvételi rangsorok és a tanulói adatlapok egyezte- tése alapján megállapítja, hogy melyik tanulót me- lyik iskolába és tanulmányi területre vették fel (ez az egyeztetett felvételi jegyzék). Az egyeztetett felvételi jegyzék elkészítése során a Felvételi Központ a ta- nulói adatlapon a jelentkező által meghatározott sor- rend, a középfokú iskola által meghatározott felvételi rangsor, valamint középfokú iskola által közölt felve- hető tanulói létszám együttes mérlegelése alapján nyilvánítja elfogadottnak az adott jelentkező egyetlen felvételi kérelmét, a többit elutasítja. A Felvételi Köz- pont a jelentkezőnek azt az adatlapon szereplő leg- alacsonyabb sorszámú felvételi kérelmét nyilvánítja elfogadottnak, amelyet az adott tanulmányi területet meghirdető iskola elfogadott, és a jelentkező a kö- zépfokú iskola által közölt felvehető tanulói létszá- mon belül van.
A normál felvételi eljárás keretében azok a tanulók, akiket sehova sem vettek fel, rend- kívüli felvételi eljárás során kerülnek be az intézményekbe. Arról, hogy milyen intéz- ményekbe kerültek, már nem rendelkezünk adatokkal a KIFIR adatbázisában, bár a KIR személyi nyilvántartása alapján ezek az in- formációk utólag visszanyerhetők.
4.1.1. Tanulói jelentkezések, 2014
A 2014-es adatbázis 93 456 tanuló adatait tartal- mazza. Első körben nem vették fel a jelentkezők 7,2 százalékát, míg az első helyre a tanulók 72,5 szá- zaléka került be (lásd 1. táblázat). A 2000-es KIFIR- adatokhoz képest ezek javulást tükröznek, hiszen akkor a tanulók 65 százalékát vették fel első helyen, és több mint tíz százalékuk nem került be elsőre se- hova. Mindez valószínűleg összefügg azzal a ténnyel is, hogy ezalatt a 15 év alatt tovább csökkent a ta- nulónépesség: akkor mintegy 124 ezer tanuló adatait rögzítették, szemben a mostani 93 500-zal.
13 1999. évi LXVIII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról. 42. § (1) bekezdés.
A középiskolák összehasonlító elemzése a KIR bázisán • 41


































































































   39   40   41   42   43