A tanulás művészete 2021-2023
Magyarországon három általános iskola vesz részt aktívan a kutatási projektben, az eredmények tesztelését pedig két kontroll iskola segíti. Az iskolák mindegyike kap egy „saját” művészt, aki a projektben részt vevő pedagógussal együtt valósítja meg a Tanulás művészete projekt szakértői által kidolgozott, tantervi keretbe illeszkedő gyakorlatokat. A beavatkozás intenzív, időtartama négy félév a 2021/22-es és 2022/23-as tanévben, a program célcsoportja az első osztályos tanulók. Félévenként 12 hétben, heti három alkalommal kerül sor a projekt-iskolákban a művész-pedagógus kooperációban megvalósuló foglalkozásokra.
A diákok teljesítményét mind a kontroll, mind az intervenciós osztályokban mérni fogjuk, a beavatkozás előtt, közben, a beavatkozás után pedig többször is. A kutatás eredményeit publikáljuk, a résztvevő iskoláknak pedig részletes, személyre szóló visszajelzést biztosítunk.
Művészek
A projekt művészeit a festészet, a tánc- és előadóművészet területéről toborozzuk. A művészeket mind a művészi képességek, mind a korábbi tapasztalatok alapján választjuk. Fontos, hogy olyan jól kipróbált szakemberek vegyenek részt a projektben, akik már bizonyították, hogy jól tudnak működni kreatív partnerként. A művészek a projekt kezdete előtt részt vesznek egy 4 napos képzésen, ahol további ismereteket szereznek arról, hogyan használható a művészet iskolai környezetben, betekintést nyernek továbbá a beavatkozás alapjául szolgáló tantárgy kereteibe, így kompetens partnerré válnak a pedagógusok számára.
A pedagógusok
A résztvevő pedagógusokat az iskolák választják ki. A kiválasztott tanárok a projekt megkezdése előtt egy két napos tréningen vesznek részt, ahol megismerik a partnerség működési módszerét, találkozhatnak művész párjaikkal, és lefektethetik az együttműködés alapjait.
További információkat a Tanulás művészete honlapon lehet találni.