Társadalmi befogadás

Kábítószer-használat a szegregátumban élő általános iskolás gyerekek körében (2017)

A T-Tudok a Nemzeti Rehabilitásciós és Szociális Hivatal (ma már EMMI) KAB-KT-16-25683  projektjének keretében vizsgálta a a szegregátumban élő általános iskolás tanulók kábítószer használatát. 

Kutatásunk során a korábbi eredményekre alapozva azt kívántuk vizsgálni, hogy hogyan alakulnak a szegregátumokban élő gyerekek droghasználati szokásai, mi befolyásolja a drogról kialakult tudásukat, tehát, hogy mennyire fogadják el, vagy utasítják el a drogokat, használatukat, különösen tekintettel az új pszichoaktív szerekre. A szülők és az iskola komolyan befolyásolhatják ezen szokások kialakulásának a dinamikáját, de sokszor nincsenek információik, illetve eszközeik a folyamatok kézbentartására. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a felnőtt társadalom hogyan tudja megvédeni a fiatalokat, milyen eszközeik vannak a függőség megelőzésére.

A kutatás kérdései

Kutatásunkban elsősorban szegregátumok mellett működő iskolák tanulóit, tanárait és szüleit kérdeztük többféle módszerrel. A főbb kutatási kérdéseink a következők voltak:

·   Milyen információkkal rendelkeznek a káros szerekről és hatásukról az általános iskola felső tagozatos tanulói és szüleik, tanáraik?

·   Mi jellemzi ennek a korosztálynak a káros szerek (cigaretta, alkohol, drog) fogyasztását?

·   Mik a fiatalok káros szenvedélyeivel összefüggő kockázati és védőfaktorok?

·   Hogyan működik a védőháló?

A drogfogyasztás mintázata követ-e valamilyen specifikus területi mintázatot?

 




Diszkrimináció a közigazgatásban (2012/13)

„A közigazgatás kirekesztő mechanizmusai - közigazgatás, jogalkotás és védett tulajdonságú csoportok” TÁMOP–5.5.5 projekt társadalomtudományi kutatásai, 5-6 tanulmányok

 2012-2013-ban az Egyenlő Bánásmód Hatóság megbízásából országos kutatást végeztünk hat – előzetes kritériumok mentén - kiválasztott településen, amelynek egyik célkitűzése a települési önkormányzatok kapcsolatrendszerének, szolgáltatásnyújtásának, illetve működési mechanizmusainak a vizsgálata volt annak érdekében, hogy feltárja a működés/működtetés lehetséges kirekesztő mechanizmusait. Feltérképezze, ezeknek a mechanizmusok a gyakorlatát, különös tekintettel a védett tulajdonságú csoportokat érintő döntésekre, illetve a kutatási eredmények által rámutasson a helyi együttműködési és döntéshozatali rendszer csomópontjaira. A kutatás másik komponense megpróbálta összegyűjteni a felnőtt lakosság négy védett tulajdonságú csoportjának a körében a közigazgatás különböző szintjeivel kapcsolatos személyes diszkriminációs tapasztalatokat és véleményeket. Nők, romák, fogyatékos emberek, idősek (65 éven felüliek) - helyzetének átfogó feltárásán keresztül kívánta megismerni az egyenlő bánásmód érvényesülésének lehetőségeit és korlátait a közszolgáltatások elérése során.




A tanoda-típusú intézmények működésének, tevékenységének elemzése (2008)

A Roma Oktatási Alap megbízásából és együttműködésével végzett, kvantitatív és kvalitatív módszereket egyaránt felhasználó kutatás 2008-ban zajlott, elsődleges célja a magyarországi tanodák teljes körű kérdőíves lekérdezése volt.




  1035 Budapest, Vihar utca 18. telefon: +36 20 263 3107, info@t-tudok.hu